A 3157 hazai településre azt mondhatjuk, hogy a települések összesen 664 e ha-területen fekszenek, (Mo. területének 7%-a). A településekből mintegy 1000 település síkvidéki, és mintegy 2200 település dombvidéki területen fekszik, és az összes települést figyelembe véve 1700 település két-parti, vagyis olyan ahol a települést valamilyen vízfolyás metszi.
A települések vízgazdálkodási problémáit és feladatait az ÁSZ 2007-ben megjelent jelentése alapján foglaljuk össze. A belterületi vízrendezés jogszabályilag nem kötelező feladata az önkormányzatoknak (26% egyáltalán nem nevesíti feladatai között). Az ivóvízellátás ugyanakkor kötelező feladat, hasonlóan a 2000 LE szennyezőanyag-terhelés feletti településeken a szennyvízelvezetés és -tisztítás. A kistelepüléseken nem kötelező a csatornahálózat kiépítése, de az így összegyűjtött szennyvizeket kötelező szennyvíztisztító telepre vezetni.
A fenntartási feladatok meghatározása a 120/1999.(VIII. 6.) Korm. rendeletben megtörtént, mértéke azonban nem meghatározott. A települések 50%-a nem rendelkezik gazdasági programmal, 36% nem rendelkezik környezetvédelmi programmal, 59%-a településfejlesztési tervvel, 30%-a nem tervez fenntartási feladatot, 75%-uk helyi rendeletben szabályozza a település lakosainak fenntartási feladatait. Nincsenek védekezési tervek (51%). Beépítési tervek hiányoznak. Veszélyeztetett területek térképi ábrázolása csak 25%-nak van. Hiányzik a kül- és belterület összhangja. Jellemzően nem tervezik ezen művek fenntartását karbantartását sem.
A települések, az önkormányzatok vízgazdálkodási feladatai alapvetően két területre sorolhatók be:
A vízi közművek állapota és jövője, alapvetően befolyásolja az emberi élet minőségét, a gazdaság növekedési lehetőségét, a környezet minőségét. Míg a tevékenység látszólag leegyszerűsödik az ivóvízellátás és a szennyvízkezelés problémájára, valójában minőségi vízkészleteink legnagyobb fogyasztásáról van szó, és ennek a vízkészletnek a megújulásáról is gondoskodni kell. Egyfelől jelent felelős tevékenységet vízbázisaink védelme érdekében, másfelől szükségszerű megfelelést a közegészségügyi előírásoknak, harmadrészt a legélénkebb gazdasági tevékenységet a vízgazdálkodás területén. A felszíni vizek minőségét a szennyvíztisztító telepeken előírt tisztítási követelmények befolyásolják. A víziközművek működtetése közel 400, viszonylag független szolgáltató kezében van, amely miatt szabályozása kiemelt jogi feladatot is jelent, tekintettel a vízkincs, mint állami tulajdon védelmére. A szolgáltatási díj képzésére és tartalmi elemeire vonatkozó előírás nincs, a megállapított díjak ellenőrzése nem megoldott.
A hazai települési vízgazdálkodást csökkenő mértékben ugyan, de még mindig a kiegyensúlyozatlanság jellemzi. Az ivóvíz-ellátottság szinte teljes körű, ellátatlan önálló település nincsen. A szennyvíz-csatornázottság ma 72,4 %, így a közműolló 22,6 %-os, mely az elmúlt két évtized során végrehajtott szennyvíz szakterületi beruházásoknak köszönhetően közel felére csökkent.
A jelenlegi szervezeti és jogintézményi berendezkedést - a víziközmű szolgáltatásról szóló törvény hiányában - a szabályozatlanság és az átláthatatlanság jellemzi. Közel 400 szolgáltató működik (számuk a rendszerváltás után tízszereződött meg), az árhatóság szerepét szakmai és díjellenőrző felügyeleti szervezet hiányában pedig a közel 3200 helyi önkormányzat látja el. A vízgazdálkodásért felelős miniszter kizárólag az állami tulajdonú közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg az állami tulajdonú közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról rendelkezik, és ugyancsak ő szabályozza évente a lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása igénylésének és elbírálásának részletes feltételeit, valamint az egészséges ivóvízzel való ellátás ideiglenes módozatainak ellentételezését.
Az ágazat az utóbbi 10 évben jelentős támogatásokhoz jutott, melyet a mennyiségi és a minőségi fejlesztésekre egyaránt fordított, egyidejűleg a talajokat terhelő tisztítatlan szennyvíz-szikkasztás visszaszorult az ország egész területén. A szennyvíztisztító telepek számának növekedése a felszíni befogadók további terhelése következtében problémákat vet fel. A szennyvíziszap és a tisztított szennyvíz környezeti terhelése kedvezőtlen kialakítás esetén újabb feladatokat jelenthet az EU VKI szerinti, a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek intézkedéseinek végrehajtása során. Szükséges a tisztított szennyvizeket befogadó felszíni vizekre alapozott gondolkodást a szennyvíz irányelvben is előírt módon, a tisztított szennyvíz hasznosításával a víz-körforgásba visszajuttatni. Hasonló módon, a szennyvíztisztító telepekről kikerülő iszap hasznosításáról kell gondoskodni és új, térségi típusú együttműködéseket kell kialakítani.
A víziközmű szakterület önálló törvényi keretek közötti szabályozása elengedhetetlen!
Reformra van szükség az önkormányzati vízkárelhárítás területén is. A települések döntő többségében az árvízvédelem - bár az önkormányzat saját hatáskörébe utalt feladat (az állami védművek kivételével) -a vízgyűjtő összefüggései miatt nem hajtható végre önállóan, településenként. Ezt a problémát sajnálatosan kiemelte a 2011. év tavasza, amely szinte valamennyi kisvízfolyást érintettek, és amelyek következtében önálló önkormányzati védekezés folyt. Sok esetben azonban a települések védekezési tevékenysége a szomszéd település rovására történt, holott összehangolt védekezés esetén az összességében keletkezett kárt csökkenteni lehetett volna. Ez indokolja, hogy az önkormányzati védekezések során markánsan jelenjen meg az állam koordináló szerepe, és ez terjedjen ki a felkészülési időszakra is. Ennek megoldási lehetősége, az árvízvédelmi biztos kinevezése, aki a vízügyi igazgatóságnál kerül állami alkalmazottként, körülhatárolhat vízgyűjtő területen egy-vagy több település árvízvédelmét irányítja, felkészülését ellenőrzi. Az egységes árvízvédelmi rendszer kiépítésének szándéka miatt a települések árvízvédelmét a továbbiakban az árvízvédelmi fejezetben tárgyaljuk.
A víziközművek rendkívül nagy vagyoni értéke nem tesz lehetővé gyorsan végrehajtható, átfogó intézkedéseket. A legnagyobb problémát éppen ezért a tulajdoni, feladatellátási, vagyonkezelési és üzemeltetési kérdések jelentik. A működő rendszerek karbantartásának fejlesztésének alacsony szintje leginkább a nagy hálózati vízveszteségekkel jellemezhető. A víziközmű rendszert a jelenlegi amortizációs ráfordításokkal kezelhetetlen, 250 éves megújulási idő jellemzi. A rendszer újraelőállítási költsége 3.000 milliárd Ft-ra becsülhető.
A vagyongazdálkodási problémák egyik oka a szolgáltatók magas száma. Ez nemcsak a hatékonyságot kérdőjelezi meg, hanem sok esetben ellenőrizhetetlenné teszi a vagyongazdálkodást, holott közösségi tulajdonban lévő vagyonról van szó.
Jelentősen érintette a vízi közművek működtetését a vízfogyasztás csökkenése, ami egyes ivóvízrendszerekben a hidraulikai kapacitáskihasználtság szignifikáns csökkenése mellett másodlagos vízminőség romláshoz vezetett az elosztó hálózatokban, illetve jelentősen csökkentette a szennyvízkibocsátást is. A szennyvízcsatorna hálózatokban kialakult kedvezőtlen következmények (tartózkodási idő növekedése, bűzproblémák, stb.) megnehezítik a már meglévő telepek működési hatékonyságának növelését, valamint az új telepek méretezésénél szemléletváltást tesznek szükségessé a megváltozott befolyó szennyvízminőségi paraméterek miatt.
Jelentős problémát jelent a díjképzés, annak szabályozatlansága és ellenőrizetlensége. Egyfelől a lakossági terhek miatt a díjtámogatásra van szükség, másfelől, de éppen a kivethető díjak mértékének korlátai miatt nem képezhető elegendő alap a rekonstrukcióra. A díjbevételek nem finanszírozzák a rekonstrukció költségét teljes körűen, ugyanis annak finanszírozási mértéke 0,3 %/év, szemben a célul kitűzött 1-2%-kal. Ennek következtében a jelenlegi infrastruktúra fenntarthatatlan, ezért a finanszírozáson változtatni és a hatékonyságot növelni kell.
Az EU-támogatási források felhasználási tapasztalatai alapján szükségesnek tartjuk, hogy a támogatást elnyert víziközmű pályázatok megvalósítási szakaszában a műszaki szakértői ellenőrzés állami részről történő elvégzésére a területi és szakterületi ismereteik okán a KÖVIZIG-ek kapjanak felhatalmazást.
Az egyes rendszerektől rendelkezésre álló informatikai információk színvonala és adat-tartalma nagyon eltérő, maguk az alkalmazott információs rendszerek is eltérőek az egyes üzemeltetőknél. A korunk követelményei szerint elvárható dinamikus rendszermodellezés a tervezés és üzemeltetés során csak a nagy rendszerek és üzemeltetők esetén gyakorlat.
A belterületi csapadékvíz-gazdálkodás - mint nem kötelező önkormányzati feladat - a hazai vízgazdálkodás talán legelmaradottabb területe. Az elvezető rendszerek elhanyagoltságát bizonyította az elmúlt évi és az idei belvízhelyzet is, amikor új elemként került elő a belterületek nagyarányú veszélyeztetése és a kitelepítések jelensége. Az ennek kapcsán végzett felmérés szerint 817 fokozottan veszélyeztetett település van és 37 ezer km csatornaszakaszon jelent gondot a csapadékvíz-elvezetés. A területi vízrendezéssel való összhang megteremtésében a jelzetteken kívül problémát jelent a mélyfekvésű, tározásra is a szóba jöhető területek beépítése, valamint az a tény, hogy a beépítéseknél a vízügyi szakvéleményt nem kötelező figyelembe venni.
A szennyvízbevezetések létesítésekor a befogadó vízfolyás kezelőjét a tervezés során nem, csak a létesítési engedélyezés során kell megkeresni. Ilyenkor már lényeges módosítást ? főleg pályázatból történő megvalósulás esetén, a projekt meghiúsítása nélkül nem lehet elérni.
A települési vízgazdálkodási jövőképe, a következő módon fogalmazható meg:
A stratégiai célkitűzés eléréséhez vezető út első lépése, a vízi közmű szolgáltatások jogszabályi környezetének korszerűsítése, az elérendő célokat szolgáló, víziközmű szolgáltatásról szóló törvény megalkotása, s elfogadtatása.
A vízi közmű szolgáltatás szabályozásának koncepciójával szembeni elvárások a következők:
A nagyszámú víziközmű üzemeltető helyett gazdaságos és hatékony üzemméretek kialakítása, az üzemeltetők számának ésszerű mértékre történő csökkentése, figyelemmel a helyi igények kielégítése vonatkozásában esetenként a kisebb üzemeltetők létjogosultságának elismerésével ? feltéve, hogy azok rendelkeznek a biztonságos és hosszútávon fenntartható közműszolgáltatáshoz szükséges feltételekkel.
Az egyéb közüzemi díjakkal ellentétben a vízi közmű díjak a kiépített hálózatok típusától, műszaki állapotától, az eltérő vízbázisoktól, illetve a szennyvíztisztítási műszaki megoldásoktól függően jelentősen eltérő fenntartási és üzemeltetési költségekkel jellemezhetők, melyeket a díjképzés során figyelembe kell venni. A rendszerek optimalizálásával törekedni kell arra, hogy a lakosságot terhelő díj emelésének mértéke a lehető legalacsonyabb szinten maradjon.
Fentiek elősegítésére a Nemzeti Vízi közmű Hatóság létrehozása szükséges. Funkciói: az üzemeltetői integrációt elősegítő akkreditációs tevékenység, éves ármeghatározás, árellenőrzés, a fejlesztések és rekonstrukciók szakszerűségi feltételeinek biztosítása, a fogyasztóvédelmi szempontok érvényesítése, a szolgáltatással kapcsolatos összegző adatok évenkénti nyilvánosságra hozása, valamint a vízi közmű jövőképet megalapozó program létrehozása.
Ez a program hivatott meghatározni a stratégiai célok eléréséhez szükséges időt, a szükséges változatok kockázatainak figyelembe vételével, a monitoring módszereit, lehetővé teszi a tapasztalatok visszacsatolását az érintettek részére, az egyes cselekvések ütemezését, s a végrehajtás során az esetleges módosítási irányokat.
Rövidtávú teendők (2012):
Középtávú teendők (-2014):
Hosszútávú teendő (-2020):
Általános intézkedési irányként meghatározható az ivóvíz - mint az emberi lét alapeleme -biztosítása, mely össztársadalmi érdek. Az ivóvíz jó minősége a vízkészletgazdálkodás kiemelt feladataként biztosítható csak. Célállapotban a rendszerek az állam fokozott szerepvállalása következtében elviselhető mértékű lakossági díjak mellett hatékonyan működtethetőek, az energia-hatékonyság jelentősen javul, a vagyon értékének megóvása és a hosszú távú fenntarthatóság feltételei biztosítottak.